10. A negyedik világ.
Kapitalizmus, szegénység és társadalmi kizárás. (Castells III: 2)
Az információs korszakkal egyre nő a társadalmi egyenlőtlenség és a társadalmi kizárás. A folyamat hátterében elsősorban a kapitalizmus információs jellegű megújulása áll és a gazdasági versenyképesség hajszolása. Ennek látszólag ellentmond, hogy az elmúlt harminc évben jó néhány ország a fejlődés egy magasabb fokára lépett, elsősorban egyes ázsiai országok (pl. Kína, Korea, India) és latin-amerikai országok (pl. Brazília vagy Argentína). Mindeközben Nyugat-Európa lakossága az egyik legmagasabb életszínvonallal bír az egész világon. Az még az Egyesült Államokban is, ahol a reálkeresetek jobbára csökkentek – kivéve a legjobban keresők között – a nők tömeges munkába állása szinten tartotta az életszínvonalat. Csak a korábbi Szovjetunió és szatellit-országai illetve a szub-szaharai régió lakossága tapasztaltak életszínvonal csökkenést. Ennek ellenére elmondható, hogy a világon szinte mindenhol nő az egyenlőtlenség, a polarizáció, a szegénység és a nyomor – a fogyasztással és elosztással kapcsolatos különbségek. Ennek hátterében a termeléssel kapcsolatos folyamatok állnak, így a munka individualizációja, a munkások erősödő kizsákmányolása, a társadalmi kizárás növekedése és a perverz integráció.
Fogalommagyarázat(1):
- Egyenlőtlenség: a jólét (jövedelem és értékek) elsajátítása révén létrejövő különbségek az egymással kapcsolatban lévő egyének és csoportok között.
- Polarizáció: az egyenlőtlenség-képződés egy sajátos folyamata, amely során a jövedelmek és értékek elsajátítása gyorsabban gazdagítja a gazdagokat és szegényíti a szegényeket, mint ahogy a középosztály növekedik, ezáltal növekszik a társadalmi különbség.
- Szegénység: az erőforrásokhoz való hozzáférés olyan alacsony szintje (ez a szint intézményesen definiált norma, amely országonként és koronként eltérő lehet!), amely nem teszi lehetővé egy minimum életszínvonal folyamatos fenntartását.
- Nyomor (extrém szegénység): a gazdasági és egyéb depriváltság (megfosztottság), a jóval a szegénységi szint alatti jövedelemmel rendelkezés (pl. az USA-ban a létminimum fele ez a határvonal).
Ezek a meghatározások társadalmanként eltérnek és kulturálisan meghatározottak, statisztikai mérésüket pedig többnyire politikailag befolyásolják.
Fogalommagyarázat(2) – a második körbe tartozó fogalmak inkább háttérfolyamatokra utalnak, amelyek meghatározzák a fentebbieket, elsősorban a termelésre és nem a fogyasztásra-elsajátításra utalnak. A legális munkaerőpiacról rendre kizáródnak bizonyos jól körülhatárolható társadalmi csoportok, amelynek eredménye a társadalmi egyenlőtlenség. Ennek hátterében a következők állnak:
- A munka individualizációja: az a folyamat, amelynek során az egyén a termelésben egyre inkább speciálisan rá szabott pozíciót foglal el – elsősorban a városi munkahelyekre és a fejlett gazdaságokra jellemző.
- Túlzsákmányolás (over-exploitation)[1]: a tőke rendszerszerű lehetősége, hogy megtagadja-csökkentse a fizetést és ne törődjön a munkafeltételekkel, elsősorban a rosszabb érdekérvényesítő képességgel rendelkező csoportokkal kapcsolatban (kisebbségek, bevándorlók, nők, gyerekek, fiatalok stb.) ezzel megfordítva egy korábbi történelmi trendet (hogy tudniillik a kizsákmányolás csökken).
- Társadalmi kizárás: az a folyamat, amelynek során meghatározott egyéneket és csoportokat a rendszerből fakadóan képtelenné tesznek arra, hogy hozzáférjenek bizonyos pozíciókhoz, amelyek révén autonóm életvitelt folytathatnának. A társadalmi kizárás egy adott intézményi rendszerhez, értékekhez és társadalmi standardokhoz köthető. A társadalmi kizárás elsősorban a munka világában történik: a család egyetlen tagja sem kap viszonylag rendszeres, fizetett munkát. Az, hogy ki záródik ki, időről-időre változhat, demográfiai jellemzőktől, iskolai végzettségtől, társadalmi előítéletektől, gazdasági gyakorlattól és politikai programoktól függően. Szinte biztos társadalmi kizáródással fenyegetnek: egy hosszantartó súlyos betegség, a drog-függőség, az alkoholizmus, a börtönviseltség, a mentális betegségek, a tartós idegösszeomlás, a funkcionális analfabétizmus, az illegális státusz, a hajléktalanság – a lakbér kifizetésének képtelensége… A társadalmi kizáródás az információs korszakban egyaránt érint egyéneket, csoportokat és területeket – a domináns logikák (áramlások tere, időtlen idő) kizárják a számukra értékteleneket.
- Perverz integráció: Ha a társadalmi kizáródást nem követi a sikeres újraintegrálás, akkor előfordulhat, hogy a kizártak illegális eszközök révén integrálódnak, pl. bűnözni kezdenek.
Végeredményben szisztematikus kapcsolat van az információs kapitalizmus, a kapitalizmus újrastrukturálódása, valamint a termelés és elosztás megújulása között. Tehát a hálózati társadalom az egyenlőtlenség és a társadalmi kizáródás között. Castells a fejezet hátralévő részében ezeket a folyamatokat vizsgálja meg, röviden áttekintve a világot általában, majd a szub-szaharai afrikai országokat, az Egyesült Államokat és elsősorban az afro-amerikai gettókat, végül a gyermekek kizáródását.
Az elmúlt két és fél évtizedben a jólét termelése és elosztása körüli földrajzi egyenlőtlenség jelentősen megnőtt. Az OECD országok és a többi ország közötti különbség nőtt. Az 1950-es évek óta Japán majdnem felzárkózott az Egyesült Államokhoz, Nyugat-Európa is javította relatív pozícióját (de kicsit még mindig le van maradva), de Latin-Amerika, Afrika és Kelet-Európa jobban le van maradva, mint az 1970-es években. Ázsia javította helyzetét, de Afrika után még mindig a legszegényebb régió a világon. A legszegényebbek és leggazdagabbak közti különbség növekedése ellenére átlagosan javult az életszínvonal az egész világon, az ENSZ HDI (Human Development Index, Emberi Fejlődési Index) azt mutatja, hogy javultak az oktatási feltételek, az egészségügyi ellátás, a születéskor várható átlagos élettartam (a fejlődő világban 1993-ben 62 év volt, szemben az 1960-as 46 évvel).
Az elosztás világszinten növekvő polarizációt és társadalmi egyenlőtlenséget szült az elmúlt 30 évben. Míg harminc évvel ezelőtt a világ legszegényebb 20%-a a jövedelem 2,3%-val rendelkezett, ez 1,4%-ra csökkent. Mindeközben a leggazdagabb 20% részesedése 70%-ról 85%-ra nőtt. 1991-ben a világ lakosságának 85%-a a megtermelt javak 15%-ával rendelkezett.
Ami azonban új keletű folyamat, hogy elmúlt évtizedekben nőtt az országokon belüli egyenlőtlenség. A folyamat alól csak néhány ország jelent kivételt – így pl. India, Malajzia, Hong-Kong, Szingapúr, Tajvan és Dél-Korea. Nőttek a különbségek például az USA-ban, Nagy-Britanniában, Oroszországban, Japánban, Kanadában, Svédországban, Ausztráliában, Németországban, Mexikóban, Brazíliában és Thaiföldön. A fejlődő országokban a különbségek a rendkívül elmaradott rurális térségek és a város között találhatók, míg a fejlett világban a jóléti állam elosztási politikája a ludas.
Riasztó, hogy szinte mindenhol nőtt a szegények, különösen a nyomorban élők száma. Castells hipotézise szerint ez az információs termelési mód elterjedéséhez köthető, amely sok helyen polarizációba fordul áll. Míg 1965-80 között 200 millió ember jövedelme csökkent, addig 1980-93 között ugyanezt már egymilliárd ember élte át! Az 1990-es évtized közepén 1,3 milliárd ember, a fejlődő világ népességének 1/3-a élt szegénységben, ebből 550 millió Dél-Ázsiában, 215 millió a szub-szaharai övezetben és 150 millió Latin-Amerikában. A szegénység a mezőgazdasági termelésből élő vidéki közegben a legelterjedtebb.
A trendek szerint az információs fejlődés egyszerre befogadó és kizáró, egyszerre segíti elő a fejlődést és okozza a korábbi fejlődés megtorpanását, ezzel erősítve a világszintű polarizációt.
Castells a fejezet további részeiben ezen a három példán keresztül világítja meg, hogy hogyan kapcsolódnak ki egész régiók a világgazdaságból, hogyan jelenik meg egy újfajta negyedik világ a legfejlettebb világban is és hogyan fordulnak meg a korábbi történelmi trendek valamint jelennek meg újfajta egyenlőtlenségi források.
Afrika:
A szub-szaharai régió az elmúlt harminc évben eltűnt a térképről, gazdasága összeomlott (Dél-Afrika, Nigéria és Botswana kivételével), államai dezintegrálódtak, társadalmai széthullottak. Az eredmény éhínség, járványok, erőszak, polgárháborúk, népirtás és totális káosz. Mindez nem véletlenül zajlott le az elmúlt évtizedekben, a gazdaság, technológia, politika és társadalom összetett kapcsolatrendszere húzódik a háttérben:
- Gazdaság: Csökkenő a részvétel a világkereskedelemben. Elsődlegesen feldolgozatlan nyersanyagokat, mezőgazdasági termékeket exportáltak, ezek világpiaci ára azonban csökkent, másrészt nem voltak biztosíthatók a gazdaságos helyi termelési feltételek sem. A helyi piacok túl kicsik voltak, hogy alapjává váljanak egy iparosítási folyamatnak. Az 1980-as évekre a legtöbb országban összeomlott az ipar. A tradicionális gazdaság pedig eddigre már szétesett, így nem volt mihez visszatérni. A válságot csak külföldi kölcsönnel tudták kezelni, így menthetetlenül eladósodtak, fokozatosan elvesztve gazdasági szuverenitásukat.
- Technológia: Az afrikai gazdaságok akkor kerültek válságba, amikor technológiai beruházásokra lett volna szükség, hogy versenyképesek maradjanak. Azonban a külföldi befektetők nem ruháztak be, mert bizonytalan volt az intézményi környezet, hiányzott a termeléshez és kommunikációhoz szükséges háttér-infrastruktúra, nem volt szakképzett munkaerő.
- Politika-állam: A nemzetközi kölcsönöket a politika, a vezető elit és a bürokrácia saját céljaira használta fel. A protekcionista állami politika a saját klientúráját részesítette előnyben. A nemzetállam képtelenné vált a területén élők egységes képviseletére, ahogy szűkültek a források az etnikai alapon szerveződő politikai elitek harcolni kezdtek egymással. A gazdasági átmenet sikertelen kezelése elsősorban az államok felelőssége, a problémák gyökere a politikai intézmények válsága. A hatalmi elitek saját céljaikra használták a kölcsönöket, rátelepedtek a helyi gazdaságra és a profitot külföldre menekítették, arra használták a politikai hatalmat és a nemzetközi kapcsolatokat, hogy informalizálják az állam és a gazdaság működését (ragadozó állam).
- Társadalom: Az 1990-es évekre, amikor a túlélés egyre nehezebbé vált az afrikai társadalmak dezintegrálódtak, etnikumok közötti harcok bontakoztak ki, elsősorban a ragadozó államok sajátos logikája következtében: a hatalmi elitek etnikai alapon szervezték saját klientúrájukat, amelyek között harcok bontakoztak ki. A nemzetállam és a nemzet fogalma kiüresedett. (Míg a törzsek között lehetséges volt a törzsi vezetők révén egységes álláspontot kialakítani, addig az új informális klientúrák között erre nem volt lehetőség és a források szűkülése előbb-utóbb véres harcokhoz vezetett az erőforrások újraosztása miatt.) Látszólagos megoldást kínál a perverz integráció – bekapcsolódni a globális bűnözői gazdaságba.
Mindez végeredményben kikapcsolta az egész szub-szaharai afrikai régiót a világgazdaságból, mert képtelen volt kezelni az információs gazdaságba való átmenetet és versenyképtelenné vált. A munkaerőpiac csökkent, nem volt képes felszívni az embereket, nőtt a munkanélküliség és a szegénység. Ezzel párhuzamosan csökkent az élelmiszertermelés, hátterében az export-orientált termelésre való sikertelen áttérés állt, illetve, hogy a termelők napról-napra élnek, ezért elmaradnak a hosszabbtávú beruházások. Végeredményben a termelés és a normális hétköznapi élet széttöredezése együtt jár az állam szétesésével. Úgy tűnik, hogy mindez nem is fog változni mindaddig, amíg átfogó társadalmi ellenállás nem mutatkozik a helyzet újratermelődése ellen.
USA (társadalmi
egyenlőtlenség, gettók és börtönök)
Az USA a legnagyobb és a technológiailag legfejlettebb gazdaság. De ugyanekkor ez az a társadalom is, ahol az elmúlt harminc évben lényegesen nőtt a társadalmi egyenlőtlenség, a szegénység, a nyomor és a polarizáció. Talán az Egyesült Államok fejlődése nem sajátosan egyedi, hanem általánosabb folyamatok beindulását jelzi – bár kétségtelen, hogy az amerikai faji diszkrimináció, a slum-osodó városok, a kormányzati beavatkozástól való ideológiai és politikai tartózkodás mind sajátosak. Két fő oka lehet, hogy az USA valami általánosabbat testesít meg:
- a domináns gazdasági ideológia és gazdaságpolitika minden fejlett államban közel azonos, a dereguláció, a rugalmas irányítás és a kapitalizmus megújítása felé hat, hasonlóan, mint az Egyesült Államokban,
- másrészt – és ez talán fontosabb – a tőke, a piacok és a cégek globális integrációja különösen nehézzé teszi, hogy bármelyik ország kivonja magát a folyamatok hatása alól, minden nagyobb mérvű eltérés csökkenti a versenyképességet és a jövőbeli túlélés lehetőségét.
Nemzetközi összehasonlító vizsgálatok hasonló folyamatokat mutatnak a világon mindenhol, mint az Egyesült Államokban: növekvő egyenlőtlenséget, szegénységet és társadalmon belüli polarizációt.
Az 1990-es évtizedre az amerikai gazdaság az egyik leginkább profitábilis lett az egész világon, az adózás utáni nyereség 1995-re 7%-osra nőtt, szemben az 1973-as 4,7%-kal. A tőzsde tartósan jól teljesít[2]. A topmenedzserek fizetése reálértéken közel a négyszeresére nőtt kicsivel több, mint 20 év alatt. Mindeközben azonban a medián[3] családi jövedelem az 1970-80-as években stagnált, az 1990-es években pedig csökkent. A legtöbb család ezt csak a családanyák munkába állásával tudta kezelni. A férfiak fizetésének csökkenése különösen erős volt a legrosszabbul fizetett szakmákban, de még a legképzettebb férfiak átlagfizetése is csökkent. A növekvő egyenlőtlenség erősítette a polarizációt: a legnagyobb jövedelemmel rendelkező családok gyorsan növelték bevételeiket, miközben a legalacsonyabb jövedelműeknek csökkent a leginkább a bevétele. Nőtt a szegénységben és a nyomorban élők száma is: 1994-ben a társadalom 14,5%-a számított szegénynek – 38 millió ember (míg 1973-ban 11,1%). A nyomor növekedése (akik a szegénységi minimum 50%-a alatt élnek) ettől gyorsabb: az összes szegény 40,5%-a, 15,5 millió ember élt nyomorban 1994-ben (míg 1973-ban 30%). Mi lehet ennek az oka? (A marxista megközelítés nem tudja megmagyarázni, hogy a kapitalizmus miért növeli az egyenlőtlenségeket az 1970-es évektől, miközben addig csökkentette azokat.) Castells szerint ennek négy egymáshoz kapcsolódó folyamat lehet a hátterében:
- Deindusztrializáció: az ipari tevékenység egy jó részét az országon kívülre telepítik, így a gyári munkahelyek száma csökken, a megmaradóknál csökken a fizetés, mindez együttesen aláássa a szakszervezetek tömegbázisát és működését is.
- A munka individualizációja: a cégek átalakulása egyéni feladatokat és sajátos munkakörnyezeteket hoz létre, ez egyesekre nagy terheket és plusz feladatokat rak, másokat – az emberek többségét – azonban könnyen kicserélhetővé teszi. Csökkennek a biztos karrierlehetőségek, az élethossziglani foglalkoztatás egy helyen. Ugyanakkor az iskolai végzettség nem biztosíték, csak szükséges, de nem elégséges feltétel a jó álláshoz és a karrierhez.
- A nők tömeges munkába állása: Mivel a nőket sokkal rosszabbul fizetik, ezért a nők tömeges munkába állása csökkentette a fizetéseket (2/3-át kapják a hasonló pozícióban dolgozó férfiak bérének).
- A patriarchális családmodell válsága: Ugyanakkor a női munkaerő összefügg a patriarchális családmodell válságával, egyre több a szegény egyedülálló nőből és gyermekeiből álló csonka család. Az egyedül élők 21,5%-a élt szegénységben. Különösen megnőtt a fehér és spanyol-származású szegény családok száma – az afro-amerikaiknál a növekedés kisebb, viszont ők korábban is szegénységben éltek.
Az új szegénységben az a legaggasztóbb, hogy olyan családokat érint, ahol a család felnőtt tagjai rendszeres keresetükből sem tudják fenntartani az életszínvonalukat. 1995-re az amerikai foglalkoztatottak 30%-a létminimum közeli fizetést kapott. Ugyanakkor az 1980-as években robbanásszerűen nőtt a hajléktalanság, különösen a családok és új szegények körében (becslések 5-9 millióra teszik a hajléktalanok számát az USA-ban). A probléma, hogy a szegénység, a nyomor olyan társadalmi stigma, hogyha egyszer valaki „lecsúszik” a személyiség, a család és a társadalmi kapcsolatok rendszere maradandó károkat szenved, ami többnyire elmélyíti a folyamatokat.
A legsúlyosabban az amerikai nagyvárosok afro-amerikai gettóiban jelentkezik a társadalmi kizáródás, ami újratermeli önmagát. A gettóban rendszerszerű kapcsolatba kerülnek az információs korszak legfontosabb társadalmi változásai: a globális gazdaság hatása a helyi munkahelyekre, a nemzetállam válsága, a jóléti rendszer visszaszorulása, a patriarchális családmodell válsága, a bűnöző gazdaság felemelkedése, a politikai elidegenedés, a faji diszkrimináció és a térbeli szegregáció. A globális gazdaság a gettólakók által végzett rosszul fizetett munkákat szüntette meg az Államokban, növelve a munkanélküliséget. Az új munkahelyek iskolai végzettséget és magas szociális/kommunikációs készséget igényelnek, amit a szegregált oktatás nem tud megadni. A maradék munka inkább szociális jellegű, ahol férfiakat többnyire nem foglalkoztatnak. A faji diszkrimináció miatt a gettón kívül sem szívesen foglalkoztatják a „problémás” munkaerőt. A férfiak munkanélkülisége visszahat a családra, a fiatal lányok inkább családon kívül vállalnak gyereket. Ami lehetőségként megmarad, az a bűnözés. A bandák a fiatalok számára – az egyház mellett – a legfontosabbak: munkát, jövedelmet, társadalmi kapcsolatokat és megbecsültséget adnak. Azonban itt a ’gazdasági versengés’ erőszakos, a bűnözésre nem lehet családot alapítani.
A társadalmi kizárásnak fizikailag is megvalósuló formája a börtön. Kaliforniában – Castells ezt az államot hozza példának – az 1990-es évek elején 27707 afro-amerikai tanult a felsőoktatásban, miközben 44792 volt börtönben. A börtönben lévők negyede droggal kapcsolatos cselekmény miatt kapott büntetést. Már csak a stigmatizáció miatt is valószerűtlen, hogy aki kikerül a börtönből az integrálódni tudna a társadalomba.
Különösen fontos új társadalmi folyamat a gyermekek kizsákmányolásának megerősödése az információs korszakban: a gyermek-munkaerő megnövekedése nem csak a fejlődő, hanem a fejlett világban is – pl. a gyorséttermekben (olcsóbb, kevésbé van tudatában saját jogainak, megbízhatóbb, kevésbé bizalmatlan, jobban tűri a monotonitást, könnyebben ellenőrizhető munkaerő). Gyakori a gyermek-rabszolgaság is a fejlődő világban.
Az információs korszak másik gyermekekkel kapcsolatos új folyamata a szexuális kizsákmányolás – köszönhetően a globális bűnözői hálózatoknak (gyermekcsempészet), a szex-turizmusnak, az anonimitás megnövekedésének (pl. pedofil számítógépes hálózatok) és a fejlett technológia elterjedésének (házi stúdiók).
Az utóbbi évtizedekben megnövekedett a háborúban meghalt gyermek száma is, elsősorban az etnikumok közötti konfliktusok erősödése miatt – a harcok nem csak a katonai csapatok között zajlanak, sok a civil áldozat.
A gyermekek kizsákmányolása és a gyermekek „pazarlása-elvesztegetése” látszólag nem új keletű folyamat, már az ipari korszak hajnalán is megfigyelhető volt. Viszont újbóli megnövekedésének hátterében olyan új folyamatok állnak, melyek elsősorban az információs korszakkal függnek össze:
- a patriarchális család válsága,
- a tradicionális társadalmak meggyöngülése,
- a gyermekmunkaerő, mint globális versenyelőny-forrás,
- a pedofília köré szerveződő szex-turizmus,
- modern kommunikációs és elektronikus eszközökkel terjesztett és gyártott pedofil tartalmak,
- a ’nincs jövő’ érzésének ideológiája.
A társadalmi egyenlőtlenségnél, szegénységnél és polarizációnál komplexebb folyamatról van szó az információs korszakban: egyének, csoportok és jól körülhatárolt földrajzi területek szisztematikus kizárásáról – mindazok, akik a domináns logika szerint értéktelenek, irrelevánsok, azok lekerülnek a térképről. Ezeket a területeket Castells az információs kapitalizmus fekete lyukainak hívja, mert ezekről a területekről – statisztikai értelemben – nincs menekvés. Ha egy terület fekete lyukká válik, akkor a társadalmi kizáródás csak erősödik. A fekete lyukak összekapcsolódhatnak a perverz integráció révén (globális bűnöző gazdaság) és erős a kapcsolatuk az állami bürokráciával is. Mindaddig a lefelé spirál hat ezeken a területeken és az emberek életében, amíg egy ellentétes irányú társadalmi erőt fel nem tudnak mutatni az itt élő emberek.
Mára a második világ szétesett, a harmadik világ felolvadt, elvesztve geopolitikai értelmét, de az első világ sem terjeszkedett ki, mivel egy új, a negyedik világ jelent meg, amely keresztbemetszi az első hármat, mindent magában foglalva, ami értéktelen, épp ezért mindenhol jelen lehet – akár az első világ hátsó udvarában is. Megjeleníti a társadalmi kizárás újfajta földrajzát és annak képviselőit: hajléktalanokat, börtönviselteket, prostituáltakat, kriminalizált, stigmatizált, beteg és analfabéta embereket. A negyedik világ megjelenése nem választható el az újfajta, információs globális kapitalizmus megjelenésétől.
[1] Castells az over-exploitation fogalmat használja, mert el akarja kerülni, hogy fogalomhasználata miatt a leírt jelenséget azonosítsák a marxi kizsákmányolással, illetve nem akar a kizsákmányolás körül folyó vitába belefolyni. Én itt a túlzsákmányolás szót fogom használni, hogy erre az újfajta kizsákmányolásra összefoglalóan utaljak.
[2] Ne feledjük, hogy Castells ezen könyve 1998-ban jelent meg, jóval a tőzsdei és gazdasági válság előtt.
[3] Medián: az az érték melytől balra és jobbra is ugyanannyi eset található. Egy 13 fős csoportban a 7-ik a medián.