4. Összefoglalás: A hálózati társadalom. (Castells I: Conclusion)

 

Castells az igen rövid, mindössze tíz oldalas összefoglalóban egy magasabb absztrakciós szinten összeköti az első kötetben található fogalmakat és koncepciókat, miközben jelzi, hogy a következő két kötet nélkül még nem teljes a téma tárgyalása.

Konklúzió: történelmi trend, hogy, hogy a domináns funkciók és folyamatok (dominancia alatt ld. például az idő és térhasználat megváltozásánál mondottakat) egyre inkább a hálózatok köré szerveződnek. Ez egy új társadalmi morfológia. A hálózati logika alapjában véve változtatja meg a termelés, a tapasztalás, a hatalom és a kultúra működését és annak eredményeit-termékeit. Ennek a társadalom szerkezetének egészét átjáró változásnak az információs és kommunikációs eszközök jelentik a materiális alapjait.

A hálózatban való részvétel vagy az abból való kizártság meghatározó forrása a dominanciának és a társadalmi változásnak új világunkban. A hálózati társadalom azt jelenti, hogy az új társadalmi morfológia a társadalmi cselekvés fölé nő, meghatározza azt.

A fő fogalmak, amelyekkel mindez leírható:

Hálózat: A hálózat kölcsönös kapcsolatban lévő kapcsolódási pontok (csomópontok, node) rendszere. A csomópontok gyakorlatilag a hálózat metszőpontjai. Konkrétabban: értéktőzsdék (a globális pénzáramlásban), nemzeti kormányok és kormányok feletti szervek a politikai hálózatban, koka mezők és titkos laborok… a drogkereskedelemben, televíziós rendszerek, stúdiók… a globális médiahálózatban. Egy adott hálózati áramláson belül nincsenek távolságok a csomópontok között. Épp ezért a fizikai, gazdasági, politikai és társadalmi távolság két adott pont vagy pozíció között vagy a zérussal egyenlő (ha azonos hálózatban vannak), vagy végtelen (ha eltérő hálózatokban vannak). Vagyis a benne lenni (inklúzió) és a kizárva lenni (exklúzió) kettőssége jellemzi leginkább a hálózatokat. Mindeközben a hálózatok nyitott szerkezetűek, határok nélkül képesek tágulni-kiterjedni, új csomópontokat beemelni, mindaddig, amíg azok képesek kommunikálni és azonos kódrendszert használnak, illetve értékesek a számukra. A hálózati alapú társadalmi struktúra erősen dinamikus, nyitott rendszer, amely folyamatos innovációra képes a nélkül, hogy a saját egyensúlyát veszélyeztetné (korábban: teremtő kreativitás). Vagyis a hálózat hatékony eszköz az innováción alapuló, globalizálódó és decentralizáltan koncentrált kapitalista gazdaság számára. Hatékony a flexibilis munkára és munkások integrálására, a kultúra vég nélküli dekonstrukciójára és rekonstrukciójára… Mindeközben azonban a hálózati morfológia folyamatos és drasztikus újraszervezése a hatalmi viszonyoknak is. A kapcsolók kötik össze a hálózatokat és kapcsolják szét őket, ők a privilegizált eszközei a hatalomnak, ezeknek a kapcsolóknak a birtoklása a hatalom legfőbb forrása az új korban. Aki válthat a hálózatok között (eldönti ki van benn és ki kinn, miközben ő maga mindenhol benn lehet) az van a középpontban.

Tőke: Az új gazdaság a tőke, a menedzsment és információ globális hálózatai köré szerveződik. A hálózati irányítás és termelés felé mutató evolúció nem jelenti a kapitalizmus hanyatlását. A hálózati társadalom kapitalista társadalom, amely az egész világon alakítja a társadalmi viszonyokat. Két fő jellemzője, hogy egyrészről globális, másrészről a pénzáramlás hálózata köré szerveződik. A tőke valós idejű egységként működik. A tőkét egyidejűleg és a világ egészén, a legkülönfélébb szektorokban fektetik be. Az információs hálózatok időtlenné (folyamatossá) teszik a pénzáramlást. A globális pénzpiac egy hatalmas kaszinó, ahol a játszmák végösszege zérus, a vesztesek fizetnek a nyerteseknek. Ennek hátterében az információs technológia, mint eszközrendszer áll. Ez jelenti a fő kapcsolatot a kapitalista termelési mód és az információs fejlődési mód között. A pénztőke, az ipari tőke és a legfejlettebb technológia egyre inkább kölcsönösen függnek egymástól.

A kapitalisták: De kik a kapitalisták? Létezik-e kapitalista osztály? Castells szerint ide tartoznak a menedzserek, a burzsoázia, a bankárok, a spekulátorok, a self-made men-ek, és a nagyvállalatok vezetői. A sok szereplő ellenére azonban már nincs kapitalista osztály szociológiai vagy gazdasági értelemben. Ellenben van integrált, globális pénzhálózat, ami arc nélküli kollektív kapitalistaként működik, mint elektronikusan hálózatokban vezérelt pénzáramlás. Ez nem egyszerűen a piac absztrakt logikájának a kifejeződése, mert nem követi a kereslet-kínálat egyszerű szabályszerűségeit, hanem sokkal inkább kiszámíthatatlan reakcióiban, turbulenciákra és előre nem látható eseményekre-megmozdulásokra válaszol, így elsősorban nem csak gazdasági, de pszichológiai és társadalmi mozgatórugói is vannak. Persze ez továbbra is kapitalizmus, abban az értelemben, hogy a cél még több pénzt keresni a már meglévő pénz felhasználásával, árucikkek előállításával. De, ami új, hogy a pénz szinte majdnem teljesen független már a termeléstől.

Munka: Mi történik a munkával? A munkások sem tűnnek el, sőt több munkahely és több munkaképes korban lévő foglalkoztatott van, mint bármikor korábban a történelem során. Az információs technológia elterjedése miközben számos munkahelyet megszűntetett nem hozott tömeges munkanélküliséget. De a munka és tőke közötti társadalmi viszonyok alapjában véve alakultak át. A tőke globális, a munka pedig lokális. Ez Castells Net és Self dichotómiájának a tézise. A tőke konvergál egyetlen meta-hálózat felé, a munka viszont elveszíti kollektív identitását és egyre inkább individualizálttá válik. Teljesen összemosódik, hogy kik a tulajdonosok, kik a termelők, kik a menedzserek és kik a beosztottak. A tőke és a munka különböző helyeken és időben kezd el létezni! Azaz a tőke az áramlások terében (a hálózatban), folyamatos időben (a nap 24 órájában), a munka pedig a helyek terében (a fizikai térben) és napi ritmusban (mely a helyi időzónához kapcsolódik). Így lényegében a tőkés és munkás közti harc – az osztályharceltűnik és átadja helyét egy tisztán logikai ellentétnek a tőke áramlása és az emberi tapasztalat kulturális értékei között.

Médiakultúra: A társadalmi átalakulás folyamatai erőteljesen hatnak a politikára és kultúrára is. A kultúra egyre inkább elektronikus kommunikáció közvetítette. A politika pedig egy média térben játszódik már.

Tér és idő: Egy sokkal mélyebb szinten a társadalom, tér és idő materiális alapjai is megváltoznak, az áramlások tere és az időtlen idő köré szerveződve. A központi hipotézis, hogy a domináns funkciók a hálózatokban szerveződnek és az áramlások tere kapcsolja össze őket az egész világon, miközben a nem olyan fontos funkciók és emberek fragmentálódnak a helyek terében (a valós fizikai térben). Az időtlen idő az idő tagadásának az eredménye, a hálózat sajátossága, miközben a valós idő (mely időzónához és napi ritmushoz kötött) a kevésbé fontos helyeket és funkciókat jeleníti meg. A történelem vége felülírja a szegénység biológiai óráját, vagy az indusztriális munka mechanikus időbeosztását. A tér és idő új domináns formáinak társadalmi konstrukciója egy meta-hálózatot hoz létre, amely kizárja a számára haszontalan funkciókat, társadalmi csoportokat és területeket. Ennek következtében ez a hálózat és a legtöbb ember, azok aktivitása végtelen távolságra kerülnek egymástól. Nem csak az emberek, hanem a helyek és aktivitások is eltűnnek. Az új társadalmi rend a legtöbb ember számára meta-társadalmi rend nélküliség.

Természet és Kultúra új viszonya: Egy tágabb történelmi összefüggésben a hálózati társadalom az emberi együttélés egy teljesen új módja. Az emberiség kezdetén a természet uralta az embereket, majd később az ész nevében megpróbálták legyőzni a természetet, felszabadulni a természet alól. Most belépünk egy új korszakba, amikor egyszerűen a kultúra már csak önmagára reagál. A természet mesterségesen megőrzendő dologgá vált (környezetvédelmi mozgalmak), a természetet ideális kulturális formaként teremtjük újjá. Épp ezért azt is mondhatjuk, hogy a történelemnek nincs vége, sőt csak most kezdődik igazán, hisz a társadalmi fejlődés olyan fokra ért, hogy most először élhetünk egy teljesen társadalmilag meghatározott világban. Ez az új létezés kezdete, az információs korszaké, mely a kultúra önállóságát hozza magával.