Komenczi Bertalan
Didaktika elektromagna?
Az e-learning virtuális valóságai
A tanulmány áttekinti, milyen módon és milyen konkrét tanulási
feladatokban alkalmazható az e-learning, a számítógép, a multimédia és
az internet. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy az elektronikus
tanulás lehetőségei csak akkor használhatók ki, ha a
tananyagtervezésben nem egyszerűen a hagyományos tananyag
digitalizálása történik meg, hanem a sokféle tananyagforrás
összekapcsolódása, hálózatba integrálása is megvalósul. A tanulmány
fontos megállapítása, hogy a jól strukturált elektronikus tananyag és
tanulási környezet nem nélkülözheti és nem pótolhatja a tanulás
folyamatos irányítását és támogatását.
„A tanítás és a tanulás technikájának az a magas foka, amelyre most el
akarunk jutni, az elmúlt évszázadokban nagyrészt ismeretlen volt. Ezért
hemzsegett a tudomány és az iskola a megerőltetően nehéz munkától,
bizonytalanságtól és fecsegéstől, ezért volt tele hibákkal és
tévedésekkel, olyannyira, hogy csak azok szerezhettek magasabb
képzettséget, akik kiválóan tehetségesek voltak.”
Comenius: Didactica Magna
Programozott oktatás, interaktív videó, számítógéppel segített tanulás,
internet – a technikára épülő oktatásfejlesztés korábbi vezérfogalmai
után itt az új varázsszó: e-learning (kevésbé használt magyar
változata: e-tanulás). A kifejezés az elmúlt néhány évben az új,
elektronikus információs és kommunikációs technikára alapozott
oktatásfejlesztési törekvések összefoglaló csúcsfogalmává vált. Jogos a
sokakban felmerülő kérdés: miről van itt szó? Mit takar a fogalom, mit
jelenthet a kifejezés? Hogyan viszonyul a kis „e” betűvel előjelzett
tanulás a tanítás és tanulás eddigi formáihoz és az oktatástechnológia
korábbi irányzataihoz? Sokat kell ígérnie, ha a sok ezer éves
tapasztalatokból táplálkozó tradicionális oktatás alternatívájának
szeretnénk tekinteni. Melyek ezek az ígéretek? Reálisak? Mennyire lehet
ezt ma megítélni? A könnyű, eredményes és hatékony tanulás álma régóta
igéz. Lehet, hogy az e-learning végre az az eszközrendszer, amely
lehetővé teszi az álom valóra váltását?
Azt gondolom, ma még távol vagyunk attól, hogy jól értsük azokat a
folyamatokat, amelyeket az informatikai és telekommunikációs forradalom
idéz elő a társadalomban, az oktatásban. Tanulmányom inkább a fenti
kérdéskörre irányuló reflexió, tűnődés, mintsem határozott válaszadási
törekvés. Az e-learning fogalom értelmezéséből kiindulva számba veszem
a telematika oktatási felhasználásra kínálkozó eszköztárát, és a
távoktatás fogalomrendszerének felhasználásával kísérletet teszek az új
köntösben megjelenő oktatástechnológia előtt álló kihívások
felvázolására – ahogyan ez most, a 21. század legelején látszik.
Az e-learning fogalom
A kifejezés karrierje Európában akkor kezdődött, amikor az eEurope meghirdetése után néhány hónappal, 2000. március 9-én Viviane Reding, az Európai Bizottság akkori kulturális és oktatási ügyekért felelős tagja ismertette az eLearning kezdeményezést.1
Ekkor az e-learning még tágabb összefüggésrendszerben jelenik meg,
egymáshoz lazán kapcsolódó normatív elvárások összefoglaló fogalmaként.
Ez az átfogó, szélesebb körű értelmezés magában foglalja az oktatási
rendszereknek az új IKT hatására történő átalakítását és a tanulás
számítógépes integrációját. Az oktatás hagyományos formáival szembeni
alternatívaként jelentésmezejébe beletartozik a jövőirányultság, és
megítélése nem elsősorban a mai teljesítőképessége, hanem a jövőbe
vetített lehetőségei alapján történik. Innen vezethető le a hagyományos
oktatási gyakorlatot átformáló hatásának feltételezése is. Az eLearning
kezdeményezéssel előtérbe került azoknak a feltételeknek a
megteremtése, amelyek ennek az új oktatási gyakorlatnak az általánossá
válásához szükségesek.2
A későbbiek során történik a fogalom jelentésmezejének szűkítése és
pontosítása: a programszerűség helyett inkább a definitív jelleg
erősödik az Európai Unió hivatalos oktatásstratégiai dokumentumaiban. „Az élethosszig tartó tanulás európai programja” című programjavaslat szűkszavú definíciója szerint az e-learning „információs és kommunikációs technológiával segített tanulás”.3 Valamivel bővebben értelmezi a fogalmat az e-Learning akcióprogram, amely szerint az e-learning „multimédia-technológiák
és az internet használata a tanulás minőségének a javítására azáltal,
hogy ezek az új technológiák megkönnyítik, illetve lehetővé teszik a
tanulást segítő erőforrások és szolgáltatások elérését, valamint
egymástól távol lévő tanulók cserekapcsolatainak és együttműködésének
megvalósítását”.4
Ahhoz, hogy az e-learningről az általánosságok szintjét meghaladó, a
megértést, értelmezést, felhasználást elősegítő információink legyenek,
részletezőbb fogalomértelmezésre van szükség. Az egyik lehetséges
megközelítés az e-learning különböző formáinak számbavétele. Ennek
gyakorlati haszna abban rejlik, hogy akárcsak egy leltárból,
eszközkészletből, kiválaszthatjuk a pedagógiai törekvéseinknek
legjobban megfelelő formákat.5
Hasonló definíciót fogalmazott meg nemrégen Romiszowski, aki az
e-learningre jellemző tanulási formákat kvadráns táblázatban foglalta
össze (1. táblázat).6
A táblázat két paraméter mentén rendezi el a jellemző e-learning
aktivitásokat: a tanulás módja és a kommunikáció formája szerint. A
tanulás az e-learning esetében is lehet egyéni, individuális vagy
társas, szociális tevékenység (együttműködő tanulás).
1. táblázat • Az e-learningre jellemző tanulási formák
Az e-learningre jellemző tanulási formák |
Egyéni tanulás |
Csoportos tanulás |
Számítógéppel segített tanulás |
Számítógéppel segített kommunikáció |
Online tanulás
Szinkrón kommunikáció
(valós idejű) |
Internetes keresés, weblapok használata információk gyűjtésére és tanulásra |
Chat, IRC, fórumok, elektronikus hirdetőfelületek, videokonferencia stb. |
Offline tanulás Aszinkrón kommunikáció (időfüggetlen) |
Különböző adathordozókon levő tanulási segédanyagok, programok, illetve
internetről letöltött anyagok használata |
Aszinkrón kommunikáció e-mail
vagy valamilyen tanulásmenedzsment-rendszer segítségével |
A tanulási folyamat során igénybe vett kommunikációs forma lehet
online, valós idejű szinkrón, illetve offline, tetszőleges idejű
aszinkrón.7 E-learning tananyagok, programok tervezéséhez a négy kvadrát különböző kombinációi adhatnak ötleteket.
Lehetséges azonban a fogalomnak olyan értelmezése, amely az
e-learninget több komponensű komplex rendszerként határozza meg, amely
a tradicionális tanulás és tanítás lehetőségeit kiterjesztő, illetve
annak alternatíváiként kialakult oktatási-tanulási formákból
szerveződik. A definíció fogalomrendszere e-learning programok, illetve
tananyagok értékeléséhez és fejlesztéséhez egyaránt használható
szempontrendszert biztosít, és alkalmas lehet arra is, hogy az
e-learning tanulóoldali feltételeit elemezzük.8
Azáltal, hogy integratív és komplementer módon értelmezi az e-learning
és a tradicionális oktatás viszonyát, a definíció új szempontokkal
járulhat hozzá a tanulási környezetek rendszerszemléletű elemzéséhez,
átalakításához és tervezéséhez is. A továbbiak során ennek a
definíciónak a részleteit fejtem ki, és segítségével próbálok
reflektálni a bevezetőben feltett kérdésekre.
Az e-learning összetevői
Ahogy az előzőekben láthattuk, az e-learning fogalom sokféleképpen
értelmezhető. A témakör szinte exponenciálisan növekvő irodalmában
számos, egymást részben átfedő definícióval találkozhatunk. A különböző
megközelítések, értelmezések és meghatározási kísérletek elemzése során
alakult ki a következőkben körvonalazandó rendszerszemléletű és
integratív elképzelés.
Az e-learning néven összefoglalható fejlesztések, programok, tananyagok
a tanulásszervezés, tanulásirányítás és tanulástámogatás olyan formáit
jelentik, amelyek három, jól körülírható forrásból merítenek: a
számítógéppel segített tanulásból, az internetes tanulásból és a
távoktatásból (1. ábra).
1. ábra • Az e-learning összetevői
A számítógéppel segített tanulás (Computer Based Learning)9
a tanulási folyamatnak a számítógép-használat köré szervezését jelenti.
Ez a korábbi oktatástechnológiai eszköztár alkalmazásának (Technology
Based Learning) legújabb változata, amelyben a multimediális,
interaktív számítógép jelenik meg középponti oktatási-tanulási
médiumként. A számítógéppel segített tanulást korábban a CAI akronimmal
jelölték (Computer Aided Instruction).10
Az instrukció szó az oktatási célokra történő számítógép-használat
korai módszertani hátterére, a programozott oktatás részben
behaviorista, részben kognitív pszichológiai ihletésű tanuláselméletére
utal.
Az internetes, webalapú tanulás a világhálóba kapcsolt
számítógépekkel megjelent új lehetőség, új horizont. A hálózatba
kapcsolt számítógép segítségével virtuálisan kiléphetünk a konkrét
tanulási környezetből. Az új dimenziót elsősorban a tanuláshoz
gyakorlatilag tetszés szerinti információmennyiséget biztosító
adatbázisok hálózata és az elektronikus telekommunikáció sokrétű,
változatos lehetőségei jelentik. A tanulás ily módon kiszélesedett
lehetőségeinek jelölésére az angol nyelvű szakirodalomban (többek
között) a WBL (Web Based Learning), a CSCL (Computer Supported
Collaborative Learning), újabban a DL (Distributed Learning)
kifejezések használatosak.
A távoktatás a hagyományos oktatás alternatívájaként
jelenik meg, mint az oktatás, a tanítás és a tanulás másképpen is
elgondolható és megvalósítható formája. Új paradigma, amely
eltávolodást jelentett a korábbi társadalmi formációkban kialakult
jelenléti oktatás keretrendszerétől, és maga után vonja a tanárral,
illetve a tanulóval szembeni követelmények módosulását is.
Az e-learning ezekből az oktatási-tanulási formákból
építkezik. A számítógép és a hálózati adatbázisok, illetve internetes
kommunikáció használatával, a tanulási folyamat egészének
rendszerszemléletű megközelítésével, illetve hatékony rendszerbe
szervezésével törekszik a tanulás eredményességének javítására. A
tananyagok, tanulási programok kialakítása során a modularitás elve
érvényesül. Az e-learning rendszerek kommunikációs és
információszolgáltató platformként jól szervezett tudástartalmakat
tesznek elérhetővé az azok elsajátításához szükséges instrukciókkal és
az elsajátítást segítő, illetve annak teljesülését mérő programokkal
együtt. Kommunikációs csatornákat biztosítanak közös
tudáskonstrukcióhoz, illetve tanulási/technikai problémák megoldásához
segítségül hívható szakértőkhöz, tutorokhoz.
Ahhoz, hogy az e-learning forrásrendszerében rejlő lehetőségekkel élni
tudjunk, részletesebben meg kell ismernünk az egyes összetevőket.
A lehetőségek számbavétele
Az első kör: a számítógépes tanulás eszközkészlete
A számítógéppel segített tanítás és tanulás lehetőségspektruma a multimediális számítógép11 következő jellemző tulajdonságain alapul.
Adattárolás
A számítógépekbe épített és a hozzájuk csatlakoztatható adattároló
eszközök kapacitása már elérte azt a mértéket, amely a tanulási
folyamat számára releváns információk tetszőleges mennyiségét teszi
hozzáférhetővé, illetve rögzíthetővé. Ez a karakterisztika nem
alapvetően új, csupán biológiai korlát átlépésének „végkifejlete”,
vagyis az emberi emlékezetet kiegészítő „külső szimbolikus tárak”
létrehozásával megjelent lehetőség teljesnek tűnő kiaknázása. Egy
számítógépben tárolható, illetve kijelzőjén megjeleníthető az emberi
történelem során eddig felhalmozott, „külső emlékezeti mezőkben”12
tárolt információuniverzum bármilyen tetszőleges halmaza, illetve
eleme. Az ehhez a karakterisztikához kapcsolódó új minőség a számítógép
adatfeldolgozó, műveletvégző tulajdonságának köszönhetően, annak
eredményeképpen jelenik meg, és az adatok tetszőleges szempontok
szerinti gyors előkeresésében, összekapcsolásában, elemzésében és az
eredmények közzétételében mutatkozik meg.
Információfeldolgozás
A számítógép az adatokkal változatos algoritmusok szerinti műveleteket
képes elvégezni. Ez már teljes egészében új tulajdonság, hiszen a
korábbi külső, nem biológiai emlékezeti eszközöktől eltérően nem csupán
tárolja az információkat, hanem azokkal – biológiai előképéhez
hasonlóan – műveleteket is képes végezni! A külső emlékezeti mező tehát
dinamikussá vált, mintegy életre kelt. Kis túlzással elmondható, hogy
megjelent a „szellem a gépben” – legalábbis az ember szellemi
működésének algoritmizálható funkciója. Ez a sajátosság – a
gyakorlatilag korláttalan tárolókapacitással együtt – jelenti az
informatikai forradalom fő hajtóerejét. Az információfeldolgozás
sebessége a mikroprocesszorok feltalálása óta folyamatosan, előre
jelezhetően növekszik (Moore-törvény), és a mai processzorok már elég
gyorsak a továbbiak során tárgyalandó számítógép-karakterisztikák
többségének kielégítő szintű működtetéséhez.
Interaktivitás
A számítógép információfeldolgozó képessége lehetővé teszi a tanuló
számára, hogy párbeszédet folytasson a rendszerrel, bevitt válaszai
befolyásolják a rendszer működését, különböző válaszokat hívnak elő,
tartalmakat idéznek fel. Az interaktivitásnak kulcsszerepe van mindazon
paraméterek realizálásában, amelyeket az e-learning tanulási
környezetekre jellemzőnek tartunk. Ez a számítógép-jellemző teszi
lehetővé az eredményes tanulásban nélkülözhetetlen visszacsatolást. Az
interaktivitás ebben a körben technológiai rendszerjellemzőként jelenik
meg, a tanuló a számítógéppel prezentált tananyaggal, tanulási
programmal „kommunikál” a kommunikáció kifejezés tágabb értelmében.
Míg a tanulás segítéséhez a számítógép adattároló kapacitása és
műveletvégző sebessége napjainkra megfelelő, esetenként optimális
szintű, addig az interaktivitás mértéke messze van attól, amit a
tanulás hatékony támogatásához szükségesnek gondolunk. Itt az előttünk
lévő minta és norma a tanulást segítő tanár, társ, szakértő, mester és
bölcs. Ebből a humán partnerrészből próbálunk meg minél többet
beépíteni az e-learning tananyagokba, tanulási programokba. Könnyű
belátni, hogy a mérce magas, az előttünk álló fejlesztési lehetőségek
ezen a területen igen tág horizontúak.
Interaktív programok tervezése során normatív törekvéseink két szintre
irányulnak. Egyrészt a fejlesztés tegye lehetővé mindannak a
segítségnek az optimális biztosítását, amelyet a módszeresen tanuló
ember elvár, elvárhat tanulása során (makroadaptáció). Másrészt a
rendszer legyen képes diagnosztizálni azokat a személyes
preferenciákat, illetve tudáshézagokat, amelyek a mindenkori tanulóra
jellemzőek, és ezekre megfelelő válaszokat tudjon adni
(mikroadaptáció). Mindezek elképzelhető legjobb megvalósításától még
távol vagyunk. Azonban a ma rendelkezésre álló eszközök is lehetővé
teszik az átlagosnál jóval tökéletesebb interaktivitást, ha a
tervezésre kellő gondot, a fejlesztésre pedig elegendő időt és munkát
fordítunk.
Hipertext
A hipertext az információk rendszerbe szervezésének a hagyományos
szövegekhez képest alternatív formája. Olyan elektronikusan létrehozott
szöveg, amelynek egyes elemei (link, ugrópont, hot word) – amennyiben a
felhasználó aktiválja azokat – előzetesen definiált kapcsolatok mentén
újabb szövegeket, illetve egyéb információegységeket jelenítenek meg. A
képernyőn generált „szöveg” hipertext alapú információszervező
rendszer, amely különböző információelemeket (dokumentumokat,
dokumentumszegmenseket, hang- és képállományokat) kapcsol össze
(hipermédia), interaktív alkalmazásokat is beleértve. Az információk
elrendezésének és elérésének ez az asszociatív módja az e-learning
tananyagtagolásnak is általános, természetes formájává vált.
Multimédia
A mai számítógépek közel járnak ahhoz, hogy a comeniusi Orbis sensualium pictus
szellemében a szemléltető pedagógus legmerészebb álmait is
megvalósítsák. A multimediális számítógép valamennyi, korábbi
audiovizuális eszköz prezentációs képességeit magában foglalja.
Írásvetítő, magnetofon, diavetítő, oktatófilm, interaktív videó… –
minden összeolvad ebben az integrációban. Ez a sajátos konvergencia
hihetetlenül gazdag eszköztárat biztosít a tananyagfejlesztő szakember,
a szemléltető pedagógus számára.13
Ma már bármit megmutathatunk a tanulónak, ami képekbe és hangokba
foglalható. A leképezhető valós és elképzelt dolgok, jelenségek a
számítógépben „önálló életre is” kelthetők.
Szimuláció
Ha a valós folyamatok lényeges jellemzőinek elégséges halmazát sikerül
meghatározni, illetve ezek kölcsönhatásait megfelelő algoritmusokkal
leírni, akkor azok a számítógépben működő modellként megjeleníthetők és
tanulmányozhatóvá válnak. Lehetőség van a modell működési feltételeinek
megváltoztatására, így a folyamat változatos körülmények között történő
vizsgálatára is. A vulkánkitöréstől az atomreaktor működésén keresztül
a sejtek osztódásáig és a populációk változásáig számos dinamikus
folyamat mutatható meg a tanulónak úgy, hogy a „mi lenne, ha”
kérdésekre is azonnali válaszok kaphatók (természetesen a modell
korlátain belül). A folyamatok, jelenségek számítógépes szimulációja
érett és működőképes technológia, megbízható tanulási segítség.
Alkalmazását egyedül az határolja be, hogy szimulációk létrehozása és
tanulási programokba történő optimális illesztése igen munkaigényes.
Virtuális valóság
A szimulált világokba a tanuló nemcsak beleláthat, hanem be is léphet.
Repülőgép-szimulátorok már a múlt században, a második világháború
idején is léteztek. Az azonban, amit ma virtuális valóságnak nevezünk,
ennél lényegesen több. Speciális érzékelők (szenzorok) felhasználásával
és változatos fizikai hatások számítógépes generálásával valóságos és
elképzelt környezetekben és szituációkban való részvétel illúziójában
részesülhetünk. Ez a tanulás szempontjából sokat ígérő lehetőség. A
technológia azonban ma még gyermekcipőben jár, és feltételezhetően
távol van attól, hogy elektronikus tanulási környezetek standard
alkotóeleme legyen.
A fentebb felsorolt jellemzők alkotják azt az eszközkészletet, amelyet
a számítógép az e-learning tananyagok, tanulási programok
fejlesztésére, e-learning tanulási környezetek kialakítására
szolgáltat. Az eszköztár elemei gyakorlati felhasználásukat illetően
három csoportba sorolhatók. A számítógép-processzorok
teljesítőképessége és az adattároló kapacitás a tananyagkészítő számára
adottságok, amelyekkel számolnia kell, de tőle és munkájától független
kész entitások, számára „fekete dobozok”. A multimédia és a hipertext
(együtt: hipermédia) olyan érett technológia, amely használatának
pedagógiai, módszertani aspektusa is van. Felhasználásával a
tananyagfejlesztő nem csupán formába önti elképzeléseit, hanem a szóba
jöhető módszertani megoldások körét is jelentősen bővíti, innovációra
és kreativitásra ösztönözhet. Az interaktivitás és a szimuláció
oktatási alkalmazásai, valamint a virtuális realitás a
szoftverfejlesztés kibontakozóban lévő irányai, de
lehetőséghorizontjukat tekintve még korántsem érett technológiák.
Ugyanakkor a tanuló segítésében, a könnyű és eredményes tanulás álmának
megvalósításában ez utóbbiak jogosítanak fel a legnagyobb reményekre.
A második kör: az internetes, webalapú tanulás
A számítógép hálózatba kapcsolása tovább bővíti az e-learning programok
fejlesztése során rendelkezésünkre álló eszköztárat: a korábban taglalt
jellemzők mindegyike új tulajdonságelemekkel bővül. Az adattároló
kapacitás valóban határtalanná válik, a számítógép-processzorok nagy
volumenű számítási feladatok elvégzésére alkalmas szuperrendszerré
szervezhetők, a hipertext-technológia pedig a világháló működésének
alapját képezi. Az internet azonban új lehetőségeket is jelent, amelyek
tovább szélesítik a tananyagfejlesztő rendelkezésére álló palettát.
Hálózati kommunikáció
Az online számítógép kommunikációs eszköz is, amely a személyes,
szemtől szembe kommunikáció kiegészítőjeként vagy alternatívájaként
szinkrón és aszinkrón kommunikációs formák gazdag kínálatát nyújtja.
E-mail, voice-mail, chat, fórumok, beszélgetőprogramok,
videokonferencia-alkalmazások teszik lehetővé távoli partnerek számára
az információk cseréjét és az együttműködést. Míg az előző körben
említett interaktivitás a tanulónak a tanulási programmal történő
interakcióját jelenti, addig itt a tanulók egymás közötti, illetve a
tanárral, tutorral, tanácsadóval történő emberi párbeszédéről van szó.
Tekintve, hogy a tudás alapjában véve társas konstrukció, a hálózati
kommunikáció ígéretes eszköznek tűnik egy új tanulási-tanítási kultúra
kialakításában.14
Nyitott információforrások
Az online tanulás során rendelkezésre álló információforrások új,
karakterisztikus jellemzője a nyitottság, amely többféleképpen
értelmezhető, illetve több szempontból való nyitottságot jelent. Az
interneten hozzáférhető elektronikus dokumentumok jelentős része a
hipertextes információszervezésből adódóan alapvetően nyitott. Nem vagy
ritkán képeznek hagyományos könyvtári dokumentumnak megfelelő zárt
entitást. Egy elektronikus dokumentumból általában továbbléphetünk más
dokumentumokhoz, további adatbázisokhoz. Ez a nyitottság gyakran
magában foglalja a dokumentum szerzőjével, a honlap készítőjével való
közvetlen kapcsolatfelvétel lehetőségét is. A hipertextes hivatkozások
köre is változhat, módosulhat, tehát a célinformáció környezete is
nyitott. Nyitottak az információforrások abból a szempontból is, hogy
az elektronikus információgenerálás jellegéből adódóan könnyen
változtathatók, módosíthatók, kiegészíthetők, bővíthetők és átírhatók.
Elvileg így arra is lehetőség nyílik, hogy a tanuláshoz szükséges
információk mindig aktuálisak, naprakészek legyenek. Ebből a
nyitottságból persze az is következik, hogy amikor az interneten
elérhető információforrásokra tanulási programokat építünk, tudatában
kell lennünk annak, hogy egy tartalmában és kapcsolatrendszerében
változó és változtatható információs univerzummal van dolgunk.
Kiterjesztett valóság
A kiterjesztett realitás (augmented reality) részben
kibővített, részben kiegészített valóságot jelent. Az ember
környezetének észlelése és megismerése során igyekezett meghaladni
biológiai korlátait. A valóság szélesebb értelemben felfogott
kiterjesztésének első eszközei többek között Roger Bacon szemüvege, Robert Hook mikroszkópja, Galilei
távcsöve. A 19. században kezdődött elektronikus adatátviteli
forradalom tovább bővítette az ember közvetve észlelhető
valóságrádiuszát. A vizuális és akusztikus perifériák, valamint a
széles sávú adatátviteli csatornák ma már lehetővé teszik a jó minőségű
kép- és hangtovábbítást. Ezen a területen a technikai fejlődés jól
prognosztizálható: kiváló minőségű képek és hangok átvitele bárhonnan
bárhová, bárkinek bármikor – feltéve, hogy az adott helyen elhelyezik a
bemeneti perifériákat. A műholdas rendszerek a teljes földfelszínre, az
űrszondák pedig a bolygóközi, illetve az intersztelláris térbe
terjesztik ki vizuális és akusztikus észlelésünk akciórádiuszát.
Figyelembe véve a tényt, hogy valóságészlelésünk és a valóságról
alkotott képünk zömében vizuális információkra épül, az internet
megsokszorozza a rendelkezésünkre álló, tanulásunkat segítő valós
környezetek számát. Távoli valóságok valós idejű megfigyelése a tanulás
ma még jórészt kiaknázatlan lehetősége. A távjelenlét azonban több is
lehet, mint távoli világok passzív szemlélése. Lehetőség van arra is,
hogy beavatkozzunk a tőlünk távoli történésekbe, hatást gyakoroljunk
egy fizikai rendszernek a működésére anélkül, hogy ténylegesen, testi
valónkban ott lennénk. Fizikai, kémiai, biológiai kísérleteket
végezhetünk, gépek, berendezések, eszközök működését tanulmányozhatjuk
kipróbálva azokat egy-egy erre a célra kialakított centrumban, amelyek
létrehozása és működtetése kifejezetten gazdaságos lehet. Ez a
kibővített valóság olyan személyes ablak a világra, amelyen keresztül
nemcsak beleláthatunk, hanem bele is avatkozhatunk a történésekbe.15
Az internetes távjelenlét abban különbözik a televízió által
felkínálttól, hogy mi választunk helyet, időpontot, nézőpontot, tehát
nem közvetítenek nekünk (push médium), hanem mi hozzuk magunknak az
információt (pull médium). Ugyanakkor a konvergencia következtében a
televíziós csatornák műsorszórása, online és ondemand műsorai is részét
képezhetik ennek a hatásrendszernek.
A távjelenlét, illetve távmanipuláció különbözik a virtuális valóságtól
is, hiszen itt nem digitálisan szerkesztett szimulált realitásokról van
szó, hanem digitálisan közvetített valós hatásrendszerről. A virtuális
realitás esetében felépítjük magunk köré a jelen nem lévő valóságot,
míg a távjelenlétnél közvetítjük magunknak. A virtuális realitás
esetében egy mesterséges, szimulált világgal lépünk interakcióba, míg a
távjelenlét során a távoli, de valós környezettel. Mindez persze nem
jelenti azt, hogy a távjelenlét és a virtuális valóság kombinációival
ne lehetne izgalmas és ígéretes tanulást segítő hatásrendszereket
konstruálni.
A kiterjesztett valóság másik változata a kiegészített valóság. Ez a
szűkebb értelemben vett „augmented reality” az informatikai
forradalomnak köszönhető teljesen új lehetőség. A valós környezet olyan
számítógép által generált elemekkel egészül ki, amelyek elősegítik az
adott környezetben történő tevékenységünk eredményességét. Ezek a
kiegészítő információk általában vizuálisak, de lehetnek akusztikus és
taktilis jelzések is. Az „augmented reality” legegyszerűbb formája
szignálok, jelzések valós idejű megjelenítése, legkifinomultabb formája
pedig virtuális objektumoknak a környezetbe helyezése, a valóság és a
virtuális realitás kombinációja, egységes cselekvésirányító rendszerré
történő integrációja. Előbbire példa egy GPS-rendszer útbaigazító
jelzéseinek a jármű szélvédőjére vetítése, utóbbira egy sebészeti
beavatkozást segítő háromdimenziós virtuális kép generálása. A
kiegészített valóság abban jelent teljesen új viszonyt ember és
környezete között, hogy a valóságra vonatkozó tudás nem a biológiai
belső mentális reprezentációban van jelen, hanem kívülről érkezve
közvetlenül a környezetre szuperponálódik, új dimenziót adva ember és
környezete interakciójának.
Oktatási szempontból sokat ígérők még a tárgyakról, épületekről,
műalkotásokról nyerhető olyan információk, amelyek az adott helyen
automatikusan megjelennek, vagy vezeték nélküli személyi kommunikátorok
segítségével hívhatók le (local sensitive narration/visualisation). Az
intelligens környezet egyik lehetséges formája ez, amikor a dolgok
„elmondják” történetüket, rendeltetésüket, vizuális kiegészítő
információkat bocsátanak rendelkezésre maguk és környezetük korábbi
megjelenési formáiról és valószínű jövőbeli állapotukról. Képzeljük el,
hogy egy épület „elmeséli” és bemutatja, mikor, miért és hogyan épült,
milyen volt korábban a környezet, amelybe beleépült, mire szolgál most,
és ez miben lehet épülésünkre. Vagy egy múzeumi fosszília kiegészül
háromdimenziós virtuális modellé, és egykori környezete is
„megelevenedik” dinamikus szimuláció formájában (smart objects,
intelligent cotexts, virtual time travel).16
*
Korláttalan kommunikáció, kimeríthetetlen információforrások,
kiterjesztett és kiegészített valóság, a távjelenlét és a távolba hatás
lehetősége – ezek a ma legkézenfekvőbbnek látszó lehetőségek, amelyeket
a világháló bocsát rendelkezésünkre e-learning tananyagok és programok
szerkesztéséhez. Az elektronikus tanulás evolúciós előképe, történeti
előzménye és alapfilozófiája azonban a távoktatásból eredeztethető.
A harmadik kör: a távoktatás
A távoktatás megjelenéséhez három feltétel teljesülésére volt szükség:
könnyen kezelhető külső információtárak létrehozása, megfelelő
hírközlési, információszállítási, kommunikációs hálózat kialakítása,
valamint a tanítás és tanulás új, a hagyományostól alapvonásaiban
eltérő alternatívájának elgondolása. A távoktatás elterjedéséhez a
képzési, továbbképzési, tanulási igények tömegessé válása kellett a 20.
században. A 21. század elején a tudásalapú, információs társadalom
kibontakozása a tanuló társadalmat, a folyamatos tanulás általánossá és
természetessé válását igényli. A telematika elmúlt évtizedekben
bekövetkezett forradalmi fejlődésének köszönhetően a távoktatás
lehetőségrendszere kibővült, új horizontjainak megjelölésére ma
általánosan az e-learning kifejezés használatos. Hiba lenne azonban
elfeledkezni arról, hogy az e-learning alapfeltevései és célkitűzései,
valamint az ezek megvalósításához szükséges megoldások és módszerek
jelentős része a távoktatás elmúlt évtizedeiben formálódott ki.17 Az alábbiakban a legjellemzőbbeket mutatjuk be ezek közül.
Időbeli és térbeli függetlenség
A tanuló kilép a hagyományos, személyközeli tantermi oktatás keretei
közül, sőt be sem lép oda, vagy csak időlegesen. Rendelkezésére állnak
a tanulásához szükséges információk, bármikor és bárhol tanulhat
tetszése és választása szerint. Amellett, hogy ez jelentősen kibővíti a
tanítási és tanulási lehetőségeket, egyúttal a távoktatás és az
e-learning alapproblémáját is jelenti: hogyan lehet hatékonyan
segíteni, a tananyaggal való foglalkozásra és tanulásra késztetni a
tanulókat, ha nincsenek együtt a tanárral az osztályban, az
előadóteremben? Ez a távoktatás és az e-learning alapvető
problémaszituációja. A kérdés első felére a választ a távoktatás
további karakterisztikus jellemzői adják meg.
Tanulás- és tanuló-központúság
Az oktatás legősibb formája a személyes tanítás, a mester-tanítvány
kapcsolat. A tudás forrása és a tudás kialakításához szükséges
információk közvetítője a tanár, a közvetítés elsődleges módszere az
ismeretközlés. A hagyományos, jelenléti tömegoktatás esetében is a
frontális tanári ismeretátadás kap középponti szerepet. A tankönyv –
más taneszközökkel együtt – kiegészítő, támogató, járulékos szerepet
tölt be.
A távoktatásnál már nem vagy csak igen korlátozottan lehet számítani a
tanári magyarázatra. A tanuló magára van utalva a tananyag elsajátítása
során. A tanulást segítő információforrások szerepe megváltozik, súlyuk
növekszik, és a hagyományos jelenléti oktatással ellentétben most már a
nyomtatott tananyagszövegnek, illetve egyéb tanulási segédanyagoknak
van elsődleges szerepük az ismeretek átadásában és a tanulási folyamat
irányításában. A távoktatási tananyag magában foglalja a megtanulásához
szükséges tanári instrukciókat, tanulási módszereket, tanulási
stratégiát ajánl és motivál. A tanár-tanuló, illetve a tanítás-tanulás
vonatkozási rendszerben a hangsúly erősen a tanuló, illetve a tanulás
irányába tolódik el. Ez a tanár szerepének jelentős módosulásával jár,
és megváltoztatja a tanulóval szembeni elvárásokat is.
Önálló tanulás
Ahhoz, hogy valaki eredményes távtanuló legyen, rendelkeznie kell az
önálló tanuláshoz szükséges képességekkel. Alkalmasnak és késznek kell
lennie a tananyag elsajátítására, a tanulási program végrehajtására,
azaz rendelkeznie kell az önálló tudáskonstrukció képességével. Ennek
feltételei:
-
az alapvető kognitív és perszonális kompetenciák megfelelő szintű fejlettsége;
-
kialakult metakognitív képességek, amelyek hatékony tanulási stratégiák alkalmazását teszik lehetővé;
-
a tanulásban való érdekeltség és a tananyag iránti érdeklődés.
A távoktatás tanulás- és tananyag-központúsága többek között abban
nyilvánul meg, hogy segítséget ad a fentebb felsorolt belső feltételek
mozgósításához, részben kialakításához. A klasszikus tradicionális
távoktatásban a tanulási útmutatók szolgálnak erre a célra, az
e-learning esetében mindez beépül a tananyagba, a tanulási programba.
Láthatjuk, hogy az e-learning alapproblémái: a tanulás tér- és időbeli
függetlenségéből adódó tanári és tanulói szerepváltozás, illetve a
tananyag jellegének, strukturálásának megváltozása már a távoktatás
esetében megjelentek. Ezekre a kihívásokra válaszok, szervezési,
adminisztratív és módszertani megoldások is születtek, amelyeket
célszerű az e-learning fejlesztések során figyelembe venni.
*
Az e-learning forrásvidékét jelölő három körben felsorolt fenti elemek
azok, amelyek az e-learning tananyag készítése során rendelkezésünkre
állnak. A továbbiakban ezek közös metszetét nézzük meg, azokat az
eljárásokat, szemléletmódokat, amelyek egy e-learning tananyag,
program, tanulási környezetfejlesztés eredményességének alapfeltételei.
A negyedik kör: a rendszer-integráció
Miután az e-learning forrásvidékeit áttekintettük, és az egyes
fogalomkörök elemeit röviden bemutattuk, elérkeztünk a kritikus
fázishoz, ahol eldől, sikerül-e jó minőségű e-learning tananyagot
készíteni. A három fogalomkör közös metszetében a didaktikai tervezés,
modularitás és rendszerszemlélet fogalmakat tüntettük fel. A didaktikai
tervezés a tananyag, tanulási program, tanulási környezet optimális
hatásegyüttesének kialakítása, a korábban taglalt elemek
felhasználásával. A modularitás elsősorban az e-learning technológiai
dimenziója, törekvés a tananyagelemeknek a tanulásmenedzselő
szoftverrendszerbe illeszthetőségére. A rendszerszemlélet nem más, mint
az e-learning program illesztése a tanulási, illetve a munkakörnyezet
egészéhez, elhelyezése a tanulás szervezeti és szociális hálójában.
Didaktikai tervezés
E-learning tananyag
E-learning tananyagok esetében a hagyományos tankönyv metamorfózisa
tovább folytatódik, a tanár személyes tartalomközvetítő szerepe jórészt
megszűnik. A tanulási programot tartalmazó távoktatási tankönyv a
tanulást segítő információkat szolgáltató szoftveralkalmazássá alakul
át. Az e-learning tananyag szövege mind a tradicionális, mind a
távoktatási tankönyv szövegétől eltér, médiumváltás történik. A
hagyományos tananyag elkészítése során a szerző saját bonyolult
hálózati kapcsolatokban szervezett tudásrendszeréből egyszerűbb,
lineáris mondatszekvenciákba foglalt tanulásra szánt szöveget hoz
létre. Szerencsés esetben az ebben foglalt információk hozzájárulnak
ahhoz, hogy a tanuló fejében is kialakuljon a szerző által relevánsnak
tételezett tudásrendszer.
Az e-learning tananyag esetében a belső tudásrendszernek a kívánt
tartalmak közvetítését szolgáló externalizálása (kivetítése) nem
kizárólag lineáris szövegstruktúrába foglalt információk segítségével,
hanem hálózatosan összekapcsolt, többféleképpen kódolt és különböző
szempontok alapján tagolt tananyagelem-rendszeren keresztül történik.18
Az elektronikusan generált és elektronikusan manipulálható szöveg
hipertext alapú információszervező és navigációs rendszer, amely
különböző, tanulást segítő információkat prezentál, foglal rendszerbe.
Az e-learning tananyag készítésekor nem elegendő, ha a tananyagszerző
leírja, mit kell egy tanárnak tanítania, illetve a tanulónak
megtanulnia. Az sem elegendő, hogy a hagyományos tananyaghoz – azt
mintegy kiegészítve, dekorációszerűen, ad hoc módon – illesztünk
audiovizuális betéteket és interaktív elemeket.19
Az interaktív kommunikációs betéteknek, az auditív és vizuális
elemeknek a tananyag szerves, esszenciális összetevőiként kell
megjelenniük. Használatuk ebben az esetben indokolt.
Az e-learning tananyag tanulási forgatókönyv, amely
nemcsak azt tartalmazza, hogy egy adott tárgykörben mit kell tudni,
hanem annak optimális elsajátításához is megad minden segítséget.20
A tananyagkészítők ennek megfelelően szervezik rendszerbe azokat az
információszerzési, interakciós-konstrukciós lehetőségeket (választható
alternatívákat is), amelyekről úgy gondolják, hogy hozzájárulnak a
személyes tudásszerzés folyamatának optimalizálásához.
Az e-learning egyik erőssége az önirányításos tanulás lehetőségében
rejlik. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy ez a tanuló
részéről komolyabb felkészültséget és tanulási tapasztalatokat igényel,
amelyekkel nem mindenki rendelkezik. A tanulók egy része igényli a
vezetést, tanulásának külső irányítását, és ennek biztosítása esetén
jobb eredményeket képes elérni. Amikor a tanulás koordinálását és
segítését tervezzük, a valós tanulói igényekből kell kiindulnunk és
lehetőség szerint biztosítani, hogy a tanuló olyan mértékű segítésben
részesüljön, amilyet igényel, illetve amilyen a hatékony tanulásához
valóban szükséges.
Bármilyen kiválóan elkészített hipermediális tudásbázis sem pótolhatja
a tanulásirányítás (pl.: guided tour) és a folyamatos/fakultatív
tanulástámogatás gondosan megtervezett rendszerét. A hagyományos
távoktatási rendszerekben a tanulást támogató tananyagelemek egy
feltételezett átlagtanulóhoz igazodnak (amely nem létezik) és szöveges
formában jelennek meg. A tananyag tipográfiai elrendezésével (széles
margó, kiemelt szövegrészek, aláhúzások, képi figyelemfelhívás
[piktogram/embléma]) is igyekeznek elősegíteni a tanulási folyamat
eredményességét.
Az e-learning tananyagok esetében új elemként lép be az interaktivitás.
Ez elvileg a tanulók közötti egyéni különbségek figyelembevételét is
lehetővé teszi, és így – a lehetőségek függvényében – adaptív, az egyes
tanulóhoz alkalmazható/alkalmazkodó tanulási programokat lehet
létrehozni. Az interaktivitás a tanulástámogatásban dialógusszerű
kommunikációt feltételez a rendszer és a tanuló között. Optimális
esetben a rendszerválaszok a tanuló előző inputjainak felelnek meg, és
a tanuló egyéni előfeltételeihez, tanulási preferenciáihoz
alkalmazkodnak. Egy tanulástámogató alkalmazás olyan mértékben adaptív,
amilyen mértékben igazodni képes a tanulók egyénileg különböző tanulási
előfeltételeihez és előrehaladásuk üteméhez a tanulási folyamatban. Ez
az igazodás – többek között – a tanulási célok módosítására, a tanulás
idejének eltérő ütemezésére, a tananyagelemek kiválasztására és
prezentálásának sorrendjére, a tartalmak feldolgozásának módszerére
vonatkozhat.
A mai tanulásmenedzselő rendszerek esetében ezek a lehetőségek még nem
vagy igen korlátozott mértékben érvényesülnek. A tananyagok didaktikai
megformálása során azonban nem lehet másból kiindulnunk, mint számba
venni, melyek azok a feltételezett dialogikus tanulástámogató elemek,
amelyek a tanulás eredményességét, a folyamat hatékonyságát
optimalizálni képesek. Ezt követően a rendelkezésre álló erőforrásokból
kiindulva kell döntenünk a tananyag konkrét szerkezetéről. A didaktikai
tervezés részfolyamatait a 2. ábra mutatja.
2. ábra • A didaktikai tervezés részfolyamatai
A tanulástámogatás teljes skálájának biztosításához – ma még? – „be
kell ültetni az embert is az automatába”, szükség van tutori
támogatásra. Ebben az esetben ismét a számítógép kommunikatív funkciója
lép előtérbe.
E-learning tanulási program
A didaktikai tervezésnek fentebb leírt, a „teljes vertikumra” kiterjedő
formája a tanulást segítő e-learning alkalmazások fejlesztésének csak
az egyik módja. Az elektronikus információs és kommunikációs
eszközrendszer segítségével olyan tanulásirányítás is megvalósítható,
ahol a tananyag a hagyományos, nyomtatott tankönyv, a tanulás
irányítása, ütemezése, segítése történik valamilyen webalapú
tanulásmenedzsment-rendszerrel. Ennek legkötöttebb formája a hétről
hétre történő tanulásvezetés beküldendő feladatokkal, moderált
fórumokon történő rendszeres, kötelező véleménynyilvánításokkal,
tanulást irányító utasításokkal és tanulást segítő tanácsokkal. Míg az
előzőekben leírt esetben a tanuló főleg a tananyaggal van folyamatos
interaktív kapcsolatban, addig ez utóbbiban a tanulást irányító, segítő
tanárral, tutorral.
Célszerű ilyenkor tanulóközösség (learning community)21
létrehozására törekedni, azaz kezdeményezni és ösztönözni a
tanulócsoport horizontális kommunikációját, amely a közös
tudáskonstrukció sokat ígérő eszköze. Ez a tanár részéről nagyon komoly
előkészületeket igényel, és a fórumok irányítása, a teljesítmények
értékelése is sok időt vesz igénybe.
E-learning tanulási környezet
Az elektronikus információs és kommunikációs technológia
felhasználásával olyan tanulási környezetek is létrehozhatók, ahol a
tanuló a konstruktivista tanulásfelfogásnak megfelelően maga építi fel
tudását.22
Nincs közvetlen tanulásirányítás, viszont a tanulási környezetben
bőséges információforrások, programok állnak rendelkezésre. A tanár itt
segítő, tanácsadó, értelmező és mintaadó szerepet játszik. A tanulás
önirányításos, aktív, konkrét szituációkhoz kapcsolódó, szociális és
kooperatív. Az ilyen tanulási környezetek kialakítása a tervező tanárok
részéről komoly ráfordítást igényel, és a tanuló diákkal szemben is
magasabb követelményeket támaszt a szokásosnál.
Modularitás
A modularitás a komplexitás kezelésére és a sokféleség iránti igény kielégítésére irányuló rendszerszervező törekvés.23
Az így szerkesztett, illetve működtetett rendszerek maximális
flexibilitással rendelkeznek, és alkalmasak változatos termék- és
szolgáltatáskínálat realizálására.
Az e-learning tananyagok és tanulási programok esetében a modularitás
elsősorban a tananyagszerkesztés szoftvertechnológiai szintjén jelenik
meg. Ahhoz, hogy az e-learning oktatási keretrendszerek (CMS, LMS) az
egyes tananyagelemeket könnyen kezelhessék és a technológiai
átjárhatóság is érvényesüljön, szükséges bizonyos fokú standardizálás.
A tanulási tartalmakat kis blokkokba, elemi tanulásegységekre célszerű
bontani, hasonlatosan a programozott oktatás tudásegységeihez. Ezeket
az elemi egységeket tanulási objektumoknak nevezik, metaadatokkal
látják el (egy ilyen szabvány például a SCORM24), amelyek alapján azonosíthatók, rendszerbe szervezhetők és újra felhasználhatók (Reusable Learning Object).
Ez a technológiailag indokolt eljárás a tanulási tartalmakra vonatkozó
új szemléletet von maga után. A korábbi egységes, nagy ívű, csupán
fejezetekre tagolt tananyagokat olyan 2-15 perces rövid egységekre
tagolják, amelyek önállóan is megállják a helyüket, és többféle módon
szervezhetők nagyobb tartalmi egységekbe.
Az újrahasznosítható tanulási objektum „diszkrét kis egység, amely
önállóan vagy többedmagával összekapcsolva lehetővé teszi az adott
helyzetben és időpontban szükséges és elegendő tudás megszerzését (just
in time/case learning, just enought learning). A tanulási objektum
szabvány szerint leírt jellemzői alapján (metadata) a tanuló ki tudja
választania a számára leginkább releváns tanulási objektumokat, esetleg
többféle médiumformátumból személyes tanulási stílusának és
preferenciáinak megfelelően válogatva”.25
A szoftvertechnikai szempontból indokolt modularitás lehetőségeinek túlértékelése azonban félrevezető lehet.26
Ha azt gondoljuk, hogy a tanulási objektumok problémamentes
beillesztése a tanulást irányító szoftverbe egyúttal didaktikai
problémák megoldását is jelenti, egyféle e-learning pedagógiai
módszertan, akkor nagyot tévedünk.27
Nem szabad elfelejteni, hogy bármilyen jól működő, tanulási
objektumokkal feltöltött e-learning keretrendszer (LMS) a tanulási
folyamatban csak az inputokat jelenti, és semmit nem mond a tananyag
relevanciájáról, a tanulás eredményességéről és hatékonyságáról.
Problémát jelenthet az is, ha a tananyagfejlesztés során azok a
tudáselemek kapnak prioritást, amelyek szabványos „újrahasznosítható
oktatási objektumok” ugyan, de nem biztos, hogy a lehető legpontosabb
képet adják a valós folyamatokról, a leghatékonyabbak a tanulás
támogatása szempontjából, és a ténylegesen szükséges kompetenciákat,
tudásokat alakítják ki.
Rendszerszemlélet
Az e-learning elemeiből építkezés további vezérelve a
rendszerszemlélet, a tanítás és a tanulás összetett rendszerének
egészére történő figyelemfokuszálás. Már a didaktikai tervezés is ilyen
gondolkodást igényel, hiszen az adekvát médiaválasztás, a multimediális
elemek integrációja, a tanulást segítő információk rendszerbe
illesztése – mindezek a részek és az egész együtt elgondolását
igénylik. Erre utal az instrukciós tervezés egyik klasszikus
tankönyvének a címe is: The systematic design of instruction.28
Az e-learning tananyag, program azonban nem csupán önmagában tekintendő
rendszerként, hanem maga is egy nagyobb rendszer, a tanulási környezet
egészének részét képezi. Rendszerszemlélettel gondolkodva az e-learning
a szélesebb értelemben vett tanulási környezet, a tanulás teljes adott
hatásrendszerében helyezkedik el.
Először – még az e-learning kérdéskörén belül maradva – azt kell
megvizsgálnunk, hogyan illeszkedik az adott e-learning program a
képzési célokhoz, milyen konkrét célkitűzések megvalósítását, problémák
megoldását szolgálja, hogyan szervezzük a teljes folyamatot – és hogyan
biztosítják az ily módon szervezett képzési folyamat eredményességét.29 Anélkül, hogy a részletekbe belemennénk (ami jóval meghaladná e tanulmánynak a kereteit), a 3. ábrán foglalom össze ennek a komplex rendszernek az elemeit.
3. ábra • E-learning szolgáltatás minőségbiztosítása � formatív/szummatív/konfirmatív értékelés
Az e-learning tananyag-, illetve programfejlesztés problémaköréből
továbblépve, a tanulási folyamat teljes körű rendszertervezése
szempontjából elengedhetetlen annak elemzése, hogyan illeszkedik
e-learning tananyagunk, tanulási programunk a tanulási, illetve
munkateljesítmény növelésére irányuló újabb törekvésekhez és
eljárásokhoz. (A teljesség igénye nélkül: az információ-, illetve
tudásmenedzsment, a teljesítménynövelő technológia [performance
technology] és az ennek megvalósítását szolgáló elektronikus
teljesítménytámogató rendszer [Electronic Performance Support System,
EPSS], valamint a kiterjesztett/elosztott tanulás és a tanulóközösségek
[distributed learning, learning community].) Nem utolsósorban meg kell
néznünk, miképpen viszonyul az elektronikusnak nevezett tanulás a
hagyományos oktatás rendszereihez és problémáihoz.
Perspektívák
Az e-learning perspektíváiról szólva különösen óvatosnak kell lennünk,
hiszen olyan új fejlemény lehetőségeinek mérlegeléséről van szó,
amelynek előtörténete rövid, jelene forrongó és változó. Összegzésemet
és kitekintésemet két fókuszpont köré csoportosítom. Először a technika
és a pedagógiai módszertan tanulási eredményességet befolyásoló
szerepének szakmai megítéléséről szólok. Ezt követően a hagyományos
tanítás és az e-learning viszonyára vonatkozó mai elképzeléseket
foglalom össze, és megpróbálok válaszolni a tanulmány címében feltett
kérdésre.
Médium vagy módszer?
Az elektronikus információs és kommunikációs technika oktatási szerepe,
alkalmazásának eredményessége mindig is vita tárgya volt. E vita
figyelemre méltó vonulata 1983-ban kezdődött R. Clark tanulmányával, amelyben az elektronikus médium oktatási eredményességére vonatkozó kutatásokat tekintette át.30
Arra a következtetésre jutott, hogy a technikai eszköz, a médium csak
másodlagos a tanulás szempontjából, a módszer, azaz a tanulást segítő
hatások megfelelő strukturálása a meghatározó. A különböző technikai
médiumok csupán tanulási tartalmakat közvetítő, szállító szerepet
játszanak. Szerinte a technikának a motivációban sincs lényeges
szerepe, mivel a tanuló előzetes elvárásai, beállítódásai determinálják
a külső hatásokhoz történő viszonyulását. A technikai médiumok
egymással felcserélhető hatásrendszere mögött az instrukciós módszer a
meghatározó. A médium és a módszer szokásos egybemosása zűrzavart és
pazarlást okoz.31
Az ezzel ellentétes pozíció megfogalmazója Robert Kozma,
aki szerint az egyes médiumok sajátos szimbólumrendszere, eltérő
szimbólumfeldolgozó kapacitása különbözőképpen hat a tanulók mentális
modelljeinek kialakulására, illetve ezek módosulására.32
Véleménye szerint a megfelelő médiumok kiválasztása nagyon is lényeges
a tanulás eredményességét illetően, mert a tanulási folyamat különböző
aspektusait a különböző médiumok kognitív szempontból releváns
jellemzői befolyásolják. Úgy gondolja, hogy médium és módszer merev
szétválasztása sem indokolt, mivel bizonyos módszerek el sem
képzelhetők, meg sem valósíthatók megfelelő médiumok híján. A technikai
médiumokat helytelen a tanítási módszerek passzív szállító közegének
(media as conveyors of method) tekinteni, médium és módszer együttesen
járul hozzá a tanuló tudáskonstrukciójának elősegítéséhez. Kozma Clark
eredeti kérdését átformálva foglalta össze álláspontját: „Azt
gondolom, hogy a »befolyásolja-e a média a tanulást« kérdés helyett azt
kellene kérdeznünk: milyen módon lehet a különböző médiumjellemzőket a
tanulás eredményes befolyásolására használni az egyes tanulók,
speciális feladatok, szituációk esetében.”33
Mint a tudománytörténet számos vitájában (öröklés vagy környezet,
modularitás vagy általános információfeldolgozó képesség stb.) itt sem
lehet eldönteni, kinek van igaza. A két nézőpont inkább egymást
kiegészítő, mintsem kizáró viszonyban van. A két álláspont közös
nevezője lehet Clark megjegyzése, miszerint ha már kidolgoztuk a
megfelelő módszert, akkor fontos, hogy olyan médiumokat válasszunk,
amelyek a leggyorsabban és legkisebb költséggel juttatnak el célunkhoz.34
E sorok írója úgy gondolja, hogy az e-learning fejlesztések során
nagyobb súlyt kellene kapnia Clark nézőpontjának. Amit ő instrukciós
módszernek nevez, az a mi modellünkben a didaktikai designba épül be,
és ennek elsődlegessége a tanulást segítő elektronikus rendszerek
tervezése során (és a teljes tanítási-tanulási folyamatban) kézenfekvő.
A tanulási folyamat segítésének átgondolt megtervezését követően
választjuk ki a jól meghatározott célok eléréséhez legmegfelelőbbnek
tűnő elemeket abból a már ismertetett gazdag – és egyre gazdagodó –
eszköztárból, amely a különböző médiumattribútumokat illetően ma
rendelkezésünkre áll.
Tradicionális tanítás vagy e-learning?
A technikára alapozott tanulás és a hagyományos oktatás viszonya régóta
foglalkoztatja az oktatás jövője iránt érdeklődőket. Itt is két
ellentétes pólus köré szerveződnek az eltérő vélemények. Az egyik a
hagyományos iskola és campus feleslegessé válását jövendöli, a másik a
technika oktatási alkalmazásának haszontalanságát állítja. Ma
általánosan elfogadott az a vélemény, hogy mind a közoktatásban, mind a
felsőoktatásban a két forma együttes alkalmazása lehet a legjobb
megoldás a tanulás eredményességének fokozására, a tanulási lehetőségek
szélesítésére és az intézmények gazdaságosabb, racionálisabb
működésének elősegítésére.
Az e-learning és a hagyományos tanítás (c-learning35)
kevert formájára leggyakrabban használt kifejezések: blended-learning,
mixed mode learning, dual mode curricula és újabban a distributed
learning.36
Utóbbi fogalom a tanulást segítő hatások változatos rendszerét jelenti:
különböző színtereken, különböző időpontokban, különböző interaktív
médiumok segítségével. A személyes és virtuális interakciók
összehangolt rendszere gyakran a tanulóközösségek (learning community)
modell szerint szerveződik. Az Educational Media International
folyóirat legutóbbi, a distributed learning kérdéskörének szentelt
számának szerkesztőségi cikke szerint eltűnőben van a határ az új
típusú távoktatás és a hagyományos tanítás között: az új tanulási
környezetek (distributed learning environment) kialakítása során
felhasználják mindkét forma legjobb megoldásait.37
A tradicionális, jelenléti, osztályteremben, illetve campuson történő
tanulás során érvényesülhetnek a tanár-diák kapcsolat olyan személyes
elemei, amelyek nélkülözhetetlenek a diákok kognitív, szociális és
perszonális fejlődése szempontjából. Az iskola és a campus a diákok
együttes szocializációjának is színtere, és nehezen képzelhető el erre
a célra a hagyományosnál jobb megoldás.
Az e-learning fentebb ismertetett sokrétű eszközrendszere kellő
fantáziával és kezdetben rengeteg munkával hatékony, sokoldalú
támogatást adhat szinte bármilyen nevelési, képzési,
személyiségfejlesztési cél megvalósításához. A tanulásmenedzselő
szoftverek (pl. WebCT) alkalmasak az egyes tanulók előrehaladásának
folyamatos nyomon követésére, ezáltal tanár és diák új típusú,
személyes kapcsolatát, a tanulási folyamat testre szabott, formatív
értékelését és segítését teszik lehetővé.38
Hogy az e-learning mikor, milyen mértékben egészítheti ki, illetve
helyettesítheti a hagyományos oktatási formákat, ma még kísérlet
tárgya. Úgy tűnik, szerepe a tanuló életkorának előrehaladásával egyre
jelentősebbé válhat.
4. ábra • Az e-learning szerepe a hagyományos okatatási formákban
Az e-learning és a hagyományos tanítás viszonyának nem elhanyagolható
aspektusa az a tény sem, hogy azok a tanárok, akik e-learning programok
készítésében vesznek részt, rákényszerülnek egy átfogó és teljes körű
didaktikai koncepció kialakítására, a megtanítás és a megtanulás minden
részelemének végiggondolására. Az eközben szerzett tapasztalatok, a
megerősödő tanári médiakompetencia, a tudás kialakítását segítő
információk rendszerbe szervezésének megnövelt képessége a hagyományos
tantermi tanításban is érezteti pozitív hatását.39
Visszatérve a címben feltett kérdésre: az e-learning segítségével lenne megvalósítható a Comenius által megálmodott Didactica Magna?
Meglehet. Nehéz, de elvileg nem lehetetlen vállalkozás. Remélem,
tanulmányommal elősegítettem azt, hogy az olvasó számára jobban
érzékelhetővé váljék: milyen sok feltételnek kell ehhez együttesen
teljesülnie.
Az elektronikus tanulás szép új világa csupán virtuális, azaz
lehetőségként létező, lappangó realitás. Ahhoz, hogy valósággá váljon,
az egyes oktatási intézményekben és általában a tanulást szervező
szolgáltatásoknál megváltozott szemléletre, új dolgok megtanulására,
komoly erőforrásokra és nagyon sok, átgondolt és fegyelmezett munkára
van szükség. Szétosztott virtualitás ez, amelyből mindig az adott
tanulási környezetben, a konkrét tananyag, tanulási program fejlesztése
során formálódik ki a realitás – amely lehet akár Didactica Magna is. A
pedagógia virtuális valósága.